2013-ban két olyan külföldi gyakorlaton vettek részt a magyar Gripenek, amelyet saját fészkükből, az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisról felszállva hajtottak végre.

Mindkét gyakorlat a közvetlen légi támogatást (CAS – Close Air Support) és az előretolt repülésirányítók (JTAC – Joint Terminal Attack Controller) továbbképzését célozta, a hazaitól eltérő környezetben. Ennek jelentősége abban rejlik, hogy a hazai terep már megszokott, ismerősek a légterek és az objektumok is. Márpedig a CAS sajátossága, hogy kiszámíthatatlan, mindig máshol, változó környezetben van rá szükség, sok ismeretlen tényezővel kell számolni és esetenként improvizálni kell.

A CAS egyik alapja, hogy amikor a gép a célkörzetbe ér, a hajózónak rögtön fel kell építeni a mentális képet azzal, hogy referenciákat keres, és arra építi a helyzetképet. Olyan referenciákat, mint az égtájak, tereptárgyak, épületek és utak iránya. A Litening konténerrel - ami egy szűk szeletet mutat a világból - tudni kell követni az eseményt, fejben is összerakni a képet és tisztában lenni a fegyverrendszer pillanatnyi helyzetével is. Nehezebb a feladat, ha nem lehet használni a konténert, mert nem elég a fény az optikai képhez, és az infra sem elég jó, mert nincs elegendő hőkontraszt.

Itthon a hajmáskéri lőtér nem könnyű terep a célazonosítás szempontjából, mert kevés egyedi támponttal rendelkezik. Egyes eljárásokat be lehet gyakorolni, például, hogy egy géppár hogyan ossza meg a feladatot egy konvojkísérésnél, egy statikus vagy egy mozgó célpont támadásánál, vagy, hogy hogyan osszák fel a légteret, de kezdő CAS kiképzésre nem ideális. 15-20 feladat kell előtte, ami elmegy a rendszerkezeléssel, eljárásgyakorlással, rávezetéssel, a kifejezések gyakorlásával és a helyzetkép kezelésével. Ilyenkor elhúzódhat a rávezetés. Sokszor az a legegyszerűbb, ha a célt megjelölik lézerrel, vagy egy BTR 30 mm-es gépágyújával a közelébe lőnek, ami jól látszik vizuálisan is és a konténer képén egyaránt.

Ezért segíti a felkészülést és a tapasztalatszerzést, ha a megszokottól eltérő terepadottságok mellett lehet gyakorolni. Például a szlovén magashegyi környezetben vagy a cseheknél a cseh-szlovák-lengyel hármas határ közelében, dombvidéken, ahol akár az alacsony felhőalap nagyobb súllyal szólhat bele a feladat végrehajtásába.  

Adriatic Strike - Szlovénia

Az első, 2012-es Adriatic Strike gyakorlaton már ott voltak a magyarok is, így erről már rendelkeztek tapasztalattal. Az Adriatic Strike olyan CAS gyakorlat volt, amely elsősorban a JTAC állomány képzését szolgálta, a repülés az alájátszó kategóriába tartozott.

A három póttartállyal végrehajtott 1 óra 45 perces repülések, beleszámítva a repülőbázis és a célterület közötti, irányonként 20-25 perces tranzit időket, nagyjából egy órát biztosítottak a célterület felett. Ennyi állt rendelkezésre a rávezetések és egy új feladat, a kooperatív CAS gyakorlására.

A gyakorlat tervezői évről évre a megújuláson fáradoznak, újabb és újabb forgatókönyveket dolgoznak ki. Lehetőleg olyanokat, amelyekkel optimalizálni lehet az erőforrások felhasználását és elkerülni az olyan helyzetet, mint amilyen az első Adriatic Strike idején is felmerült. Az akkori forgatókönyv szerint a hegyen felderített fegyverraktárhoz konvojjal indultak a katonák, hogy ellenőrizzék azt. Útjukat gyalog kellett folytatni, miközben a Gripenek felderítették a környéket. Aztán a történet 45. percében az ellenség megtámadta a katonákat, a védelmükre maradt 5 perc. Az akció az olasz határ közelében zajlott ráadásul kis magasságban, ahol a gépek többet fogyasztottak. Egyetlen rávezetésre maradt idő, ami édeskevés, már ami a kiképzési értékét illeti. 

A 2013-as Adriatic Strike városi környezetben végrehajtott CAS-t és konvojműveleteket tartogatott a résztvevőknek, ráadásul nem terepen felépített modellen, hanem valódi városi, város környéki környezetben.

A konvojművelet a városban kezdődött és a városon kívül folytatódott egy amerikai JTAC-kel együttműködve, majd a konvoj kettéválásakor a Gripen géppár között megosztva az útvonal felderítést, a konvoj figyelését és a cél támadását. 

Egy másik konvojművelet a kooperatív CAS-t hozta magával, amelyet az általában önállóan dolgozó magyar repülőgép-vezetők már korábban is szerettek volna kipróbálni. A feladatokat ilyenkor nem csak a géppár között osztják meg, hanem mások is szerepet kapnak. Ennek megfelelően a kecskemétiek együtt dolgozhattak a levegő-föld feladatokra specializált olasz AMX-ekkel vagy a U.S. Army AH-64 Apache harci helikoptereivel. A forgatókönyvet egy olyan konvojműveletre írták, ahol városi környezetben, az épületek között fegyveresek készülnek csapdát állítani a konvojnak. Ez a feladat nemcsak a konvojművelet szárazföldi parancsnokának és a JTAC-nek volt kihívás, hanem a Gripen pilótáknak is. Nekik kellett kideríteni, hogy hol találkoznak a szárazföldiek a veszélyforrásokkal. Ehhez kellett az AH-64-essel megosztott CAS.

A két különböző repülőeszköz a megfelelő szeparációval - Apache földközelben, Gripen magasan - dolgozott. A Gripen Litening konténerének infraképén a magasból, nagyobb szögből, jól látszott, hogy emberek vannak az épületek között és egy ember rejtőzik egy fa alatt. Ezt az AH-64-es személyzete alacsonyan, lapos szögben nem láthatta, de miután megkapta az információt, hogy hol kell keresni azt az embert, közelebbről, a helikopter optikai berendezésével részleteket is megfigyelhetett. Például, hogy az illetőnél egy AK van. 

A kooperatív CAS jó példája annak, hogy nem mindig lehet egy platformra építeni. A nagysebességű technika mellett kell a helikopter is, amely nem csak a tűzerőt képviseli, hanem korszerű szenzorokkal is rendelkezik.

A tűzmegosztás szempontjából vagy a helikopterek támadási formulája érvényesült (CCA – Close Combat Attack) vagy, ha a Gripen jelenléte nem volt elég, akkor kinetikus támadást kértek például az épületekben, kemény célpontban rejtőző fegyveresek ellen. A kétféle repülőeszköz irányításánál a JTAC a légtéren belüli irányítást gyakorolta, akár lépcsőzetesen, akár szektorosan elosztva a támadó gépeket. Mivel a gyakorlat elsődleges célja az ő képzésük volt, igyekeztek őket többféle kihívás elé állítani.

Ramstein Rover - Csehország

Az első Ramstein Rover gyakorlatot még az Egyesült Államokban rendezték meg, majd egy év kihagyás után következett a második, immár Csehországban, 2012-ben. A Magyar Honvédség először a 2013-as gyakorlaton vett részt.

A Ramstein Rover egy hadműveleti tapasztalatokat feldolgozó gyakorlat. A vezérfonala az volt, hogy akik fél éven, egy éven belül afganisztáni misszióra mennek, felkészítést kapjanak azoktól, akik akkor jöttek vissza a műveleti területről.  Ez a felkészítés statikus CAS-t, konvojműveletet, városi harcot jelentett. Ezekre dolgoztak ki különböző eljárásokat, attól függően, hogy hogyan hajtják végre a résztvevők; rádióval, vizuálisan, Liteninggel, ROVER-rel, és attól függően, hogy, hogyan támadnak; gépágyúval, bombával vagy rakétával. A kidolgozást, hogy hiteles-e, új dolgok elé állítja-e a résztvevőket, az előretolt repülésirányító ellenőrök és oktatók ellenőrizték.

A gyakorlásnál figyelembe vették a harcérintkezés szabályait (ROE – Rules of Engagement), ami manapság kötötté teszi a lehetőségeket. Ezzel is arra készítik fel az embereket, hogy sokszor nem olyan könnyű megfelelő megoldást találni, mert a ROE korlátozza őket, de ezeket is kezelni kell.

A magyar gépek 2 óra 30 perces feladatokat repültek. A tranzit kétszer 40-45 percet igényelt. A hajózók négyféle feladatot terveztek - egy konvojműveletet, városi CAS-t, egy gépágyús éleslövészetet és egy éjszakai feladatot – amit úgy osztottak szét, hogy minden CAS személyzet betekintést és tapasztalatot szerezzen. A kiképzésüket frissen megkezdettek egy kiképzett tapasztaltabb vezérrel repültek egy köteléket, hogy a gyakorlás szempontjából maximálisan kihasználhassák a rendelkezésre álló repidőt. Hat nap alatt 24 felszállásból nagyjából 24 óra volt az, amit a célterület felett tölthettek, a többi a tranzitokra ment el.

A 2013-as Ramstein Roveren sok JTAC-re kevés repülőgép jutott, ezért problémát okozott, hogy mindegyiküknek jusson elég rávezetés.  A franciák, angolok például 6-6 JTAC-et küldtek, de gépeket nem. A németek a JTAC-ek mellett civil PC-9-esekkel, LearJettel vettek részt, Tornadót nem küldtek. A repülőgépeket elsősorban az anyagi nehézséggel küzdő kis légierők adták, amelyek a költséges repidőt hasznosítani akarták a maguk kiképzési rendszerében. Amellett, hogy a JTAC továbbképzés volt az elsődleges, az luxus lett volna, hogy például a magyar hajózók ne profitáljanak a gépenkénti 2 óra 30 perces repidőből, azaz a feladatoknak legyen számukra is kiképzési értéke.

*

A magyar Gripenek idén is résztvevői lesznek az Adriatic Strike-nak. Az, hogy idén elmarad a Ramstein Rover, előrevetíti azt, hogy lecsengőben van az Afganisztánra jellemző aszimmetrikus hadviselés és a figyelem lassan ismét a hagyományos hadviselés felé fordul.

A hagyományos hadviselésben a CAS fenyegetettsége általában magas. Előtérbe kerül az alacsony profilból végrehajtott támadás, amikor az utolsó pillanatban válik láthatóvá a cél. Magas fenyegetettségnél nincs az afganisztáni műveletekre jellemző, nagy magasságban végrehajtott őrjáratozás és kényelmes célzás, mert esetleg a légvédelem közbeszól. Ez pedig lefogást igényel, együttműködést tüzérséggel, helikopterekkel. A jövő erre mutat, és a későbbi feladatokat ez az irány határozza majd meg.  

*  *  *

Fotó: ACR, MORS